Ma azt a tanácsot kaptam, hogy írjak, hogy írjak arról, milyen önbizalom hiányosan, kevés önbecsüléssel és nem eléggé magabiztosan élni.
Egye fene próbáljuk meg!

Őszintén, már hetek óta azon gondolkozom, hogy egy kicsit rá kellene erősítenem, arra biztatni mindenkit, hogy fogadja el a saját testképét, hogy egy picit növeljük együtt, egymás önbizalmát, amolyan pozitív testkép ösztönzésen.
Joggal beszélhetünk arról, hogy hogyan szeretném én, 100 kilósan, plusz 30-40 kiló súlyfelesleggel elhitetni veled, azt, hogy szép vagy, ha ez saját magamnak sem megy…
Mert hát, be kell, hogy valljam, minden egyéb témáról sokkal könnyebben jön az ihlet, mint saját magamról és a testképemről.

Aki ismer, tudja, hogy lényegében az egész életem számtalan diétából, csodaszer kipróbálásából, csirkéből rizsből és edzésből áll(t).

Ugye emlékszem, már gyerekkoromban is én álltam a tornasor végén, én voltam, aki a legkevesebb kört futotta, és akit a legutóljára választottak a sorversenynél, mert tudni lehetett, hogy igen csiga és béna vagyok.
Lehet ez genetika, lehet az, hogy volt olyan mikor landolt a fejem egy tányér spagettiben, mert nem ettem meg, amit kiszedtem, de épp lehet az az állítólagos fal is, amit – szakemberek szerint – magamköré építettem hogy el tudjak bújni mögötte.. Ki tudja?

Már tinikorban is fröcsög rád, minden felületről – én abban az időben voltam tini mikor a MYVIP és az IWIW tombolt – de onnan is, sőt a Bravo és a Popcorn újságokból is csak az fröcsögött, hogy akkor vagy szép, ha pici vagy, ha vékony vagy… Na nekem ez sosem ment…

Ahogy teltek múltak az évek, amint saját keresetem lett, bevetettem minden csodaszert, amit csak elém hozott az élet.
Persze semmi sem működött, jó volt olyan, ami úgy nézett ki, de valójában csak kihajtotta a vizet aztán kész.

Az egyik legnagyobb ehhez kapcsolódó csapás akkor ért, mikor elveszítettem az első babám, majd az akkori orvosom nagyon nyersen azt mondha, hogy ” mit képzelek én, hiszen kórósan túlsúlyos vagyok, biztos magas a cukrom és a koleszterinem, ameddig ez nem lesz rendben addig felesleges próbálkozni” – persze egy épp elvesztett baba után pooont ezt akarja hallani mindenki.

Hát nosza, edzőterem heti sokszor, csak csirke rizzsel, töménytelen mennyiségű fehérje, nagy labor, cukor terhelés – persze minden rendben, de na – és persze orvos váltás!

Így most egy 3 és egy 1 éves gyerkőccel, 100 kilósan, plusz 30-40 kilóval, mondhatom, hogy várom a csodát…

Igen ám, csak 2 gyerek és egy három műszakban dolgozó férj mellett, semmi sem olyan egyszerű, nem ehetsz non-stop csirkét rizzsel, mert nem ehetnek azt ők is folyton, és hát ahhoz igazán csodásnak kell lenni, hogy minden áldott nap minimum 3 féle kaja készüljön.
És persze jó lenne mozogni is – itt a következő nehezítő tényező –
Vagy otthon mozogsz magadnak (nagyon ritka az, aki tényég mozog, és nem ooo még mosogatok, teregetek, még rendet rakok, de hopp már felkelt a pici így mégsincs időm)
vagy elmész anya tornára 2 gyerekkel… Erről nem tudok nyilatkozni, mert ennyire nem vagyok bátor!
vagy elmész tornára – igen ám, de akkor meg jön a bűntudat, az a szájbatekert bűntudat, hogy szegény apa hazaért a munkából, dolgozott egész nap, éjjel sem úgy alszik ahogy szeretne, és most még te is ott hagyod két gyerekkel…
Lényegében esélyed sincs!

És persze a közösségi média csak azt tolja rád továbbra is, hogy a szuper, celeb mamik, akik épp a 123. kilométert futottak, és a legdrágább, szénhidrát-, glutén-, cukor-, mesterséges adalékanyag-, és mesterséges cukor mentes fincsi ebédjüket betolták a legjobb étteremben, majd hazamennek a frissen kiwaxolt házukba, ahol a selyem gúnyájukban felteszenek egy rizottót, majd bébidollban várják celeb aput, mert annyira cuki muki gyerekük/gyerekeik vannak, hogy már este 7-kor alszanak és persze születésüktől átalusszák az éjszakát…

Te meg ott állsz, plusz 40 kilóval, a játékokkal és porcicákkal körülvéve, és nem hogy bébidollban nem várod apát, de örülsz, ha zuhanyozni tudsz egyedül! És azon gondolkozol miért? Miért nem olyan itt, mint celeb maminál? A Te gyereked miért ébred 5x éjjel?
Hagyjuk is…

Szóval plusz 30-40 kilóval, ebben a percben is küzdök saját magammal. Egy ideje nem eszek kenyeret, péksütit – pedig milyen jó is az agyat becsapós sok magos, teljes kiörlésű lekváros párna – édességet, tésztát és persze nem iszom üdítőt. Igaz felettem már minden létező salátát! – és mi a vicc? – ez sem segít, így sem vagyok könnyebb – vagy lehet csak ki kell b*szni a mérleget az ablakon!
Mellé pedig heti 2-3 alkalommal, bűntudattal felvértezve funkiconális edzésre járok – erre mondta az egyik mami, hogy „miért mindig ilyen böszme dolgokat csinálsz, ha csinálsz valamit? Miért nem jársz el anyatornára?” – mert ott nem érzem, hogy csináltam valamit…

Szóval, szerintem a saját testképünk elfogadása felé vezető úton az az első lépés, – vagyis a minuszegyedik, hogy kiköveted az összes celeb mamit, a nulladik, hogy kib*szod a mérleget – az első, hogy próbálsz úgy enni, hogy joggal mondhasd el a nap végén, hogy nem bűnöztem! És persze próbálsz mozogni, bűntudattal vagy bűntudat nélkül, hiszen ennyi énidő mindenkinek jár!
Tudatosítsd azt, hogy Te NEM VAGY CELEB MAMI! Nem kell mindennek kiwaxoltnak lenni, nem kell bébidollban várnod apát – persze ha szeretnéd várd abban nyugodtan!

Ami pedig a legfontosabb, TE egy szuper Nő vagy! Csodaszép! Életet adtál a gyermekeidnek! Új élet növekedett benned!
Tudnod, kell, hogy akár a naracsbőrös popóddal, a szülés után megmaradt kötényhasaddal, még nem visszament pocakoddal is GYÖNYÖRŰ VAGY!

Gyertek, és tanuljuk meg együtt elfogadni önmagunk! Hiszen ha saját magunkat elfogadjuk, sokkal szebb lesz a világ!