
2022-ben a Kirschner Studios és a Győribaba Portál közös kezdeményezésében megalakult a WonderWMN Győr Díj!
Ekkor szeretteik 18 csodás csodanőt jelöltek, minden jelölt gyönyörű értéket képviselve indult, csodás történettel, sok életet meghatározó vagy épp sok életet megmentő foglalkozással.
2023-ban is úgy érezzük ki kell emelnünk és meg kell becsülnünk azokat a kisebb-nagyobb hétköznapi csodákat, melyek melegséggel töltik el a szívünket!
Így töretlen lelkesedéssel, hagyomány teremtő szándékkal az idei évben is kézzelfogható jutalomban szeretnénk részesíteni a hétköznapi csodákat alkotó hétköznapi nőket.
A WonderWMN Győr Díj csak nőknek szól, akik mindennap bizonyítják különleges erejüket. Mert mi nők képesek vagyunk egyszerre több szerepben is helytállni. Képesek vagyunk egyszerre dolgozó nők, anyák, társak, segítők és nők is lenni.
A kezdeményezés célja a nők társadalmi megbecsülésének, önbecsülésének növelése és ösztönzés arra, hogy jónak lenni jó!
A díjat olyan hétköznapi nőknek ítéljük oda, akik a mindennapi feladataik mellett társadalmi szerepvállalásban is kimagaslóak foglalkozástól függetlenül.
Szeretnénk, ha ez a díj pozitív társadalmi változást indítana el, ezért keressük a köztünk élő Csodanőket, akik nap mint nap sokat tesznek családjukért és közösségükért.
A WonderWMN Győr Díj fővédnöke Virág-Adorján Andrea Polgármesteri Főbiztos asszony
A jelölés és a díjazás menetéről:
– A WonderWMN Győr Díj díjazottjaink személyére bárki javaslatot tehet 2023.04.18-ig.
– A jelölések mellé egy-egy személyes történetet is várunk!
– 2023-ban újításként egy 4 főből álló zsűri az “önkéntesség” szellemében, választja ki a díj első három helyezettjét és az
– internetes szavazás útján pedig 2 különdíjas kerül kiválasztásra
Szavazás időtartama: 2023.04.19-2023.05.19
A kiválasztott CsodaNők az ünnepélyes díjkiosztó gálán vehetik át a WonderWMN Győr Díjat.

2023-ban közel 30jelölés érkezett!
Ezen az estén őket ünnepeljük!
Időpont: 2022. május 24. Szerda
– 17:30-tól Vendégek fogadása
– 18:00-tól ünnepélyes díjátadó gála műsor
Az est házigazdája, a WonderWMN Díj Fővédnöke:
Virág-Adorján Andrea Polgármesteri Főbiztos
A Győri Művészeti és Fesztiválközpont közreműködésével a helyszín:
a Zichy-palota (Győr, Liszt Ferenc u. 20, 9022)
A részvétel a jelölteken és meghívottakon kívül regisztrációhoz kötött, mely megtehető az info@gyoribaba.hu e-mail címen!
Dresscode: Laza, de elegáns
Ünnepeljük együtt a hétköznapi CsodaNőket!
A díjkiosztó gála részleteit itt találod!
Hogyan jelölhetek?
Mi is ismerünk néhány CsodaNőt, de korántsem ismerjük az összeset, ezért mindenkire számítunk, hogy megtaláljuk és jutalmazzuk Őket, akik nap, mint nap sokat tesznek értünk, családunkért és közösségünkért.
A díjazottak személyére bárki tehet javaslatot egy személyes történet elküldésével, hiszen mindenki ismer olyan CsodaNőt, akikre szívesen gondol és szívesen meghálálná, amit érte, családjáért vagy épp közösségéért tett.
Jelölési szabályok:
– A WonderWMN Győr Díj jelöltje Győr-Moson-Sopron Megyében érvényes bejelentett lakcimmel rendelkezzen.
– A leadott ajánlás ne haladja meg a 1000 karaktert!
– A leadott ajánlás tartalmazzon személyes történetet.
– A leadott ajánlás tartalmazza a jelölt elérhetőségét, amelyen keresztül valóban fel tudjuk vele venni a kapcsolatot!
– Aki az előző évben a jelöltek között szerepelt, idén nem indulhat!
– Az ajánlások az alábbi űrlap kitöltésével adhatók le: https://forms.gle/XPpfHULk7GBE3fs56
Kérdés/kérés esetén az üzeneteket az info@gyoribaba.hu e-mail címre várjuk!
A köztünk élő kivételes, hétköznapi személyiségeket szeretnénk reflektorfénybe állítani!
Jelölj, szavazz és ünnepeld velünk a mindennapi CsodaNőket! Buzdíts másokat is, és találjuk meg együtt Őket!
Jelöltek 2023

Jelölt: Albert Nóri
“Azért szeretném jelölni, mert Ő számomra tényleg egy Wonder Woman és tudom, hogy rajtam kívül rengeteg kismamát segített át a várandósság, a gyermekágyi időszak és a szoptatás nehézségein, kérdésein. Első babavárásom során sok nehézség ért, majd a kudarc érzés a császár és a szoptatás sikertelensége miatt, ami miatt tudtam, hogy segítségre van szükségem a következő várandósságom során. Szinte mindenhol Nórit ajánlották a kismamák. Az első találkozásunk után tudtam, hogy Vele sikerülni fog. Támogatott az utolsó percig, azonnal ott volt, ahogy a kórházból hazaértünk. Neki köszönhetem, hogy az ismételt császár, ellenére minden pillanatát sikerként éltem meg, és egy csoda ISZSZ babám van. És nem csak engem, hanem a férjemet is felkészítette, aki így tudta pontosan, hogy a műtét ellenére, miként tud segíteni engem/minket. Nóri hatalmas tudása, energiája rengeteg nőnek segít a legnehezebb pillanataikban. És a legfontosabb, hogy 3 gyerekes anyaként nem csak a “tankönyvi” ismereteket építi be a várandós támogatásba, hanem a saját tapasztalatait is, ami így még közvetlenebb és ezáltal még személyesebbé válik.”

Jelölt: Beck Gáborné
“A mi anyukánk… Igaz a mondás, hogy Isten a legnagyobb csatákat a legnagyobb harcosainak adja. A mi anyukánk is egy igazi harcos, egy Csodanő. A tavalyi évben rosszindulatú daganatot diagnosztizáltak nála. Ugyanabban az évben az otthon ápolt, 34 éves, halmozottan sérült öcsémnek súlyos vese panaszai voltak. Felváltva járták a kórházat. Gondoskodása, kitartása és mindig pozitív életszemlélete is hozzásegítette ahhoz hogy mindketten meggyógyuljanak. Ez idő alatt sem feledkezett meg a Hétszínvirág Közhasznú Egyesület tagjairól, megsegítéséről, aminek ő az egyik alapítója és elnöke. Az elmúlt 25 évben rengeteget tett azért hogy összefogja a tagokat és segítsen minden rászorulónak. Miközben ételt oszt, bált szervez, nyaralást intéz a beteg gyerekeknek és szüleinek, támogatókat keres és önzetlenül segít, még 3 unokájára is marad annyi energiája hogy velük minőségi, felejthetetlen időt töltsön. Soha nem panaszkodik. Teszi a dolgát alázattal és annál nagyobb szeretettel. Hiszem hogy a világ az ilyen emberektől lesz jobb hely. Hálásak vagyunk az égnek hogy ő a mi anyukánk!”

Jelölt: Blahó Katalin (Horváth Katalin)
“Már tavaly is jelölni akartam őt, az anyukámat, mert rendkívüli nőnek tartom. Nem csupán szuperanya, aki tényleg mindent megtesz a gyerekekért, hanem egy olyan ember, olyan nő is, aki kifogyhatatlan energiával tesz mások életéért, a világ szebb hellyé tételéért is. Mindezt csendben. De annyira csendben, hogy észre sem veszik… A MÉSA ( Man-cs-őr Életmentor Segítő Alapítvány) keretében, a családi élet teendői, a munkahelye mellett kifogyhatatlan energiával dolgozik. Annak idején azért kezdte el a Man-cs-őr Élményoktatást, hogy mi, a gyerekei, minél több ismeretet szerezhessünk a környezetről, az állatokról. Saját kis állatcsapatot képzett ki, akikkel interaktív környezetórákat, bemutatókat tart, hogy tudását minél több gyerekkel megossza. A gyerekek megismerkedhetnek a különböző fajokkal, a tartási igényekkel, koruknak megfelelően megtapasztalhatnak érdekes, izgalmas élményeket. Megsimogathatják, játszhatnak az állatokkal, megetethetik az agámákat, vagy épp megszámolhatják a kakas lábujjait, rácsodálkozhatnak a sarkantyújára. A Mentés Másként Mentorprogram keretében ingyenes kutyaiskolai foglalkozásokat tart a menhelyen élő kutyák és sétáltatók részére, de a már gazdinál élő, befogadott társaiknak is. A Man-cs-őr Örömkommandó keretében minden pénteken idős, beteg, végtaghiányos, mozgáskorlátozott emberek életét színesítik négylábú barátaikkal a likócsi hajléktalanszálló ápolási osztályán. Mindezt csendben, a legkisebb hivalkodás nélkül, tiszta szívből, anyagiaktól mentesen. A lányaként élve tudom, hogy mi mindent tesz ezeken kívül is. Nála türelmesebb, jószándékúbb embert nem ismerek. Ő mindenkinek segít, mindenkit mentorál, a cumis cicától kezdve a válsághelyzetbe került emberig. Ő mindenkinek az anyukája,gyámja. Nekem pedig emellett egy szeretett példakép is a türelmével, hitével, kitartásával. Nagyon szeretném, ha minél többen el- és megismernék őt.”

Jelölt: Buzásné Kata
“Édesanyám szerintünk nagyon különleges. Mindenhol ott van velünk, fociedzésen, hangversenyen, meccseken. Mellette vállalkozik, termelő, sorra nyeri a versenyeket a saját termékeivel. Mindeközben egyesületet vezet, kistermelőknek szervez országos élelmiszerversenyt, de fesztiválok házigazdája is. Karácsonykor a rászorulóknak főzött meleg ételt, és mi azt látjuk, mindig azon gondolkodik, kinek, hogyan segíthet önzetlenül. Ha bárkinek gondja van, hozzá fordul. Mindenki ismeri, és mindenkivel kijön, polgárőr, édesanya, vállalkozó, önkéntes, és mindenkit meg tud nevettetni. Ez a legjobb tulajdonsága. Gyűjt az állatmenhelynek, gyerekeknek, miatta lettem én is véradó. Ő tényleg csodálatos.”

Jelölt: Dr. Börzsönyi Ágnes
“Számos csalódás után találtam meg dr. Börzsönyi Ágnes szülész-nőgyógyász szakorvost. Lelkiismeretesen, türelmesen állt a problémámhoz és a személyiségemhez is. A rendelésein a legnagyobb biztonságban érzem magam. Felkészült, mosolygós, kedves és határozott. Minden kérdésem feltehetem, minden követ megmozgat, hogy segítsen. Ha ő nincs, még most is több tünettel kellene megküzdenem; neki köszönhetem, hogy stresszmentesebb lettem. Tudom, hogy nála jó kezekben vagyok! Nő, két gyermek anyukája és orvos: pontosan tudja tehát mit élünk át. Többektől hallom, hogy megnyugtató, hogy elérhető a rendelési időn túl is, válaszol, megnyugtat, segít. A rendelések mellett több, mint egy éve a szabadidejében szakértői újságcikkekben és rádiós interjúkban beszél a nőgyógyászatról, őszintén, orvosként, nőként és anyaként. Soha nem arra bíztat, hogy hozzá járjunk, hanem hogy a választott orvosunkhoz, ez szerintem példaértékű. Nem győzi hangsúlyozni, hogy ne hagyjuk ki a szűrővizsgálatokat, mert életet menthetnek! Többen őt olvasva/hallgatva mentek el újra nőgyógyászához. Orvosként, emberként és anyaként is nagyra tartom. Úgy gondolom, több ilyen orvosra és emberre lenne szükségünk, mint dr. Börzsönyi Ágnes, aki a rendelőben és a tájékoztató interjúkban is minden alkalommal megmutatja a hivatása iránti szenvedélyét, alázatát, megfelelő hozzáállását az élethez!”

Jelölt: Dr. Gallyas Györgyi
“A Jelölni kívánt hölgy, egy nagyon szeretetre méltó és mindenki felé önzetlen hozzáállásával érdemelheti ki. Több okból is megérdemelné a jelölést, de talán a rájellemző, hogy minden kin segíteni akar, illetve segít is. A hölgy egy igazi gyógyító! Foglalkozik mások lelkével és mindenkinek segít szimplán önzetlenségből. A példamutatás a hivatásával szemben mint gyógyszerész alapból sok embernek segít nap mint nap. Összetartja a családot teljes erkölcsi iránytű lehet az embereknek a mai nehéz kényszerű világában, hol az alapvető értékek és jó érzések elveszendőben vannak. A hölgy még akkor is önzetlenül segített és arra sarkalta a környezetét, hogy ne menjünk el egymás mellett, ha a másiknak segítségre van szüksége. Ezen Önzetlenségét akkor is megmutatta mikor párja tavaly augusztusban elhunyt. Felnevelt 3 fiú gyereket, akik nagyszerű emberekké váltak. Úgy gondolom olyan embert kell jelölni aki a hétköznapokban ott van ahol a fém húsba mar az első vonalban harcol egy szebb világért és tényleg példátmutat fáradhatatlanul mert annyi benne a szeretet.”

Jelölt: Grófné Rendák Szilvia
“Szilvivel a terhességem kezdetén találkoztam először,mint helyi körzeti védőnő.Már a kisugárzása önmagában is megnyugtató volt.Tele van szeretettel,odaadással és energiával.Ennyire együttérző,hozzáértő,kedves és csupa szív emberrel talán egész életem során nem találkoztam.Ő minden egyes nap a kismamákért és az újdonsült anyukákért dolgozik,mindent és talán még többet is bele ad a munkájába.Tőle mindig mindenki csak szeretetet,megértést és jó tanácsokat kap.A gyerekekkel is akkora szeretettel és óvatossággal bánik,hogy öröm nézni.Én is bármikor és bármiben számíthattam rá,lehetett hajnal vagy éppen éjszaka.A lehetőségeihez mérten igyekezett sok mindenben segíteni és támaszt nyújtott.Az aggodalmaim azonnal elmúltak,ha vele beszéltem,hasznos,jó tanácsokkal látott el.Úgy érzem,hogy rá mindenben lehet számítani,hogy senkit sem hagy magára.Mindenkinek csak ilyen csoda védőnőt kívánok.Több ilyen ember kellene,mint amilyen ő.Számomra ő egy csoda és teljesen biztos vagyok abban,hogy sok más kismama és anyuka számára is.Örül a szívem és büszkeséggel tölt el,hogy ő lett a védőnőnk és hogy megismerhettem egy ilyen csupa szív nőt.Ha valaki,akkor ő biztosan érdemes erre a jelölésre!“

Jelölt: Horváth Krisztina
“Ki ne emlékezne Győr környékén Harcsás Judit keresésére, vagy múlt évben az eltűnt hat éves kislány felkutatására Pér környékén?! Elsők közt indul a Kulcsár Kutató – Mentőkutyás Szolgálat Alapítvány tagjaként eltűntszemély keresésekre dacolva a terep viszonyokkal, az időjárással és a sötét éjszakával is ha kell. Állt már szántóföld közepén óriási egészségügyi táskával mentőhelikoptert várva több órás keresés után megtalált személy mellett. Élete maga a példa 6 gyerekének, akiket saját sikereikben is támogat hol a frontvonalban, hol a háttérből. Az otthon melege a rendezett háztartás, a finom ételek és a finomságok mind az ő keze körül kerül ki, pedig nincs könnyű dolga ebben sem, kislánya miatt különleges étrendet kell követni. Sajnos sokszor fájdalmak vagy kórházi körülmények között kellett gyermekének a támogató anyai szeretetét kimutatni, mikor maga is félt vagy tehetetetlennek érezte magát a helyzettel szemben. Ha kell egyszerre több munkahelyen is igyekszik helyt állni, miközben adománygyűjtéseknek is aktív részese. Rá minden bizonnyal igaz, hogy az tud adni tiszta szívből, aki maga is megtapasztalta milyen nélkülözni.”

Jelölt: Jahoda Maja
“Maja néni egy csodálatos hölgy, igen Ő hölgy! Mindannyiunknak példaképe lehet és sokunknak az is. Gyermekkorom óta ismerem Őt, nővéremnek volt tanára a győri kisképzőben. Nem csak tanára de kicsit az anyukája is minden tanítványának. Mai napig tartja a kapcsolatot az összes tanítványával ami példaértékű . Szerencsém volt jó pár évet együtt dolgozni vele a győri állatmenhelyen. Szeretném ha még többen látnák, hogy milyen csodálatos ember Ő”

Jelölt: Kanyik Erzsébet
„A jelölt hölgy semmilyen különleges képesítéssel vagy képességgel nem rendelkezik. Egy átlagos kisnyugdíjas Győr egyik panel lakótelepén.
Mégis ő az, aki, ha esik, ha fúj, minden áldott szerdán és szombaton útra kel. A városon át elgyalogol a találkozópontig abban reménykedve, hogy várja majd ott néhány lelkes kisnyugdíjas, akiknek meglehet, hogy ez az egyetlen lehetőségük kikapcsolódni és társasági életet élni.
Nem kell nagy dolgokra gondolni. A városban és a környékén sétálnak többnyire húsz-harmincan, de összességében legalább 50 nyugdíjas csatlakozik időnként hozzájuk. És miközben gyűjtik a kilométereket, megcsodálnak olyan szobrokat, emlékműveket, amik mellett mi nap, mint nap észrevétlenül elsétálunk. Eső után észreveszik és gondosan kikerülik a gyalogutat keresztező csigákat. Ha a túra végére kisüt a nap, akkor előkerülnek a hátizsákokból a sütemények, egyéb apróságok, és megvendégelik egymást a szabadban.
Nagyon büszke vagyok Rá, mert történetesen: ő az én Anyukám.“

Jelölt: Kecskés Istvánné, Kati
“Feleség, anya, nagymama… Az én jelöltem Édesanyám, aki nap mint nap ezerféle szerepet tölt be, mind a munkájában, mind otthon. Fáradhatatlan, csupaszív, szeretettel teli mindenkivel, akivel találkozunk. Munkájában elkötelezett, immár 30 éve körzeti ápolóként segíti a gyárvárosiakat, számára ez nem csupán egy munka, hanem hivatás. Ez minden tettében megmutatkozik. Ezzel a jelöléssel sem tudjuk megköszönni neki eléggé, amit értünk, a közösségért tett, tesz. De azért egy apró köszönömöt elmondunk ezzel is. Köszönjük :)”

Jelölt: Kertész Nikoletta Zita
“Nikivel 6 éve ismerjük egymást, kisfia Nimród révén találkoztunk.5 éve dolgozunk együtt. Igazi csodanőnek tartom. Nála jobban senki nem érdemelné meg ezt a díjat. Három gyermekes özvegy édesanya. A 3 gyermekből 2 gyermek sérült. Ennek ellenére Niki nem adta fel, SŐT! Létrehozta saját csoportját, (SOHA TÖBBÉ AUTIZMUS!), ahol közel 9.000 sorstárs szülőnek ad segítséget, tanácsot étrenddel, terápiákkal, szakemberekkel kapcsolatba. E mellett egy olyan innovatív terápiával (ILF neurofeedback) foglalkozik, amely győri és Győr környéki, regionális szinten számtalan családnak hozott tartós segítséget. Létrehozta országos képző és, forgalmazó cégét, ez a Myneuro mentális teljesítményfokozó központ és ezzel feltette Győrt a térképre, öregbítve városunk hírenvét. Hatalmas karizmája van, fáradhatatlan és minden nehézség ellenére egy pozitív életvidám nő. És a legjobb főnök! IgazI WONDER WOMAN.”

Jelölt: Kovács-Orosz Anna (Orosz Panni)
“Pannit kb. másfél éve ismertem meg, egy közös projekt kapcsán. Mélyen hívő 5 gyermekes édesanya, aki nem fél semmitől.Autizmusban érintett szülő. Úgy vélem, a hit és a szeretet ad neki erőt arra, hogy falakat bontson, kapukat döngessen, ha az autizmusban érintett gyerekek életéről, sorsáról, családjairól van szó. Mindig talál megoldást a problémára. A Papák-Mamák-Csemeték Egyesület Elnöke. Éjt-nappallá téve azon fáradozik,hogy Győrben az autizmusban érintett családok ne érezzék magukat kirekesztettnek. Autizmusbarát akadálymentesítés, ez a mottója. Közös programok, kirándulások, koncertek, adománygyűjtések szerzevése. Autizmus világnapi programok menedzselése a családja és a hétköznapi gondok mellett.Nála nagyobb WONDER WOMANT nem ismerek.”

Jelölt: Maszler Kata
“Katát az ‘utcán szedtem össze’, amikor a sok magyaros büféfogás között éppen japán fingerfood-okat próbált értékesíteni egy falunapon (vagy valami hasonlón). Őrület, nem?! Idővel aztán barátok lettünk és rájöttem, hogy számára az innováció, a kísérletezés valójában kommunikációs forma: ehető törődés és szeretet. Az évek alatt készített zselétortákat, pohárdesszerteket és indított a termelőket a vásárlókkal összekötő futárszolgálatot a Covid alatt, mert ő mindig alkotni, teremteni és segíteni akar. Így létezik. Néhány évvel ezelőtt aztán gondolt egy merészet és otthon, a konyhájában újraalkotta a mocsit, a sokak által ismert japán rizsgolyót. Azt mondta, szerinte ezzel segíteni tudna azoknak a sportolóknak, akik az aktív edzések és komoly megterhelés mellett fogyasztott frissítésekkel hosszú távon kárt tesznek a bélrendszerükben. Én meg – bevallom -, azt gondoltam, hogy erre a hülyeségre sose lesz vevő senki. Szerencsére neki volt igaza és Kata nemcsak létrehozta az egyik legismertebb magyar női smart food startupot, hanem példát is mutat mindannyiunknak bátorságból, merészségből, kitartásból. Miközben anyaként áll helyt minden nap, fejlesztéseivel kísérleteket folytatnak kismamák szülés alatti támogatására és a rákbetegek táplálására is. Kata egy álmodó. Több kellene belőle.”

Jelölt: Nagy Edina
“Azért őt szeretném jelölni, mert egy igazi harcos nő!! Autista kisfia 15 éves, Oliverért mindent megtesz és még azon felül is! Nem rejti el a világ elől megmutatja, hogy igen is egy Autista gyermek mennyi csodás dologra képes!! Olivért rengeteg képzésre viszi hiszen abszolút hallása van! Dobol, zongorázik, furulyázik, de oda figyel a mozgásra is. Az édesanya még egy alapítványt is létre hozott: Más de nem kevesebb Olivér alapítvány néven. Ő egy szuperhős nő a szememben!!“

Jelölt: Nagy Zita Erzsébet
“Csodálatos feleség, két balett táncos fiú édesanyja. Ezek mellett, mindig volt ideje és ereje a köz jót szolgálni. A női dzsúdó hajnalán országos bajnok, Dr. Dézsi Csaba András polgármester urat is tanította ifjú sportolóként. A rendszer váltás után, a győri Reflex Környezetvédő Egyesületben, mint Ózonbébi országosan ismert aktivista, az ózonpajzs védelmében. A Herosz Állat és természetvédő Egyesület Győr Megyei elnöke. Szili Katalinnal szoros kapcsolatban, nagy szerepe van az Állatvédelmi Törvény létrejöttében, elfogadásában. Otthonában állatmenhely működik, a Kisalföld Gazdit keres rovatán keresztül több száz kutyus talál új gazdát általa. A győri állatmenhely létre jötténél segédkezik Jahoda Maja és Nagy Péter munkáját támogatva. Ezek mellett a festészettel töltődik, olajképeit, többször díjazták országosan. Igazi harcos, bátor, megosztó személyiség, nem utolsósorban Nő!
Egy személyes történet: Hívást kaptunk a győri Karmelita templom plébánosától, hogy egy nagy kutya telepedett a templom belső, két ajtó közötti részébe. Nem bánt senkit, de így az Isten háza nem tud zavartalanul működni. Oda mentünk. A kutyus nem volt túl boldog tőlünk, láthatóan. A Zitus a templom ajtóból négykézlábra ereszkedve, kedves szavakkal biztosította, az elárvult ebet arról, hogy nem lesz semmi baja. Mi kint vártunk izgatottan. Eközben megbeszélték hármasban, a Teremtő, a kutyus és Zita, mi lenne a legjobb. Eltelt tíz perc talán. Pórázon kisétáltak a templomból, mint gazdi és boldog kutyája. Istennek hála! Rebegtük mindannyian.“

Jelölt: Polgár Viktória Andrea
“Vikit még az egyetemi éveim alatt ismertem meg, gyakorlatvezetőként neki köszönhetem a sikeres pályakezdésemet sok más fiatallal együtt. Viki 12 éve dolgozik gyógypedagógusként, pályáját Tatabányán kezdte, azonban hosszú évek óta Győrben segíti az autizmussal élő személyeket és családjaikat. A Radó Tibor Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézményben dolgozik, ahol sokszor éjt-nappallá téve dolgozik azon,. hogy könnyebbé tegye az autizmussal élő gyermekek életét. Viki neve Győrben már összenőtt az autizmussal, ha valaki szakembert keres a gyermekének nagyon sok helyen csendül fel a neve. Ott segít ahol tud, mindezt teljesen önzetlenül, legyen szó alvási nehézségről, viselkedésproblémáról, beszédindításról, érzékenyítésről, kommunikációfejlesztésről. Ha valaki, akkor Polgár Viki egy igazi Wonderwomen, hiszen dolgozik szegregációban, fejlesztéseket tart az integrációban, ő az Agymenők képességfejlesztő vezetője, felnőtt autizmussal élő személyek életét segíti Mindszentpusztán, vidéki iskolákban tart érzékenyítést az autizmussal kapcsolatban, mentorfeladatokat lát el szakemberek számára, mindezt pedig egyetlen cél érdekében teszi, hogy minél több autizmussal élő személy kapja meg a számára megfelelő ellátást és legyen képes a lehető legteljesebb és boldogabb életre! Egy szó mint száz nincs olyan probléma amelyre valamilyen megoldást ne találna ki, így minden autizmusban érintett család nevében köszönjük a munkád Viki!”

Jelölt: Reinhardt Éva
“Számára teljesen természetes, ahogy éli életét, kívülről pedig egyáltalán nem általános, amit képvisel hozzáállásával, tiszta és támogató jelenlétével. Vezeti vállalkozását, ahol cégeket támogat hatékonyabb működésük érdekében, gyakran a gyár férfias világában. Szakmai tapasztalata és nyitott személyisége több győri szervezetet hozzásegített eredményesebb és rendezettebb működésük kialakításához. Sikereit, véleménye szerint nem csak magának köszönheti, hanem férjének és fiának, aki 10 évesen már leigazolt jégkorong játékos, valamint szüleinek. Ők Éva minden győzelmében és nehézségében mellette állnak. Szívügye a szakképzésben résztvevő, hátrányos helyzetű diákok támogatása. Az „Angyalok a belvárosban” jótékonysági akció keretein belül már 5. éve képviselteti magát. Komolyt célt támogatva, de a helyzetet kedves humorral ötvözve, Angyalnak öltözve, együtt is tettünk a legutolsó Jótékonysági vásáron, hogy minél több támogatást gyűjthessünk. Fantasztikus megélés volt. Éva nemcsak a gyermekek fejlesztése iránt elkötelezett, hanem trénerként, a Bárczi Gusztáv Készségfejlesztő Iskola nevelőit is pro bono támogatja, hogy a pedagógusok, a lehető legjobb támogatást tudják nyújtani a mindennapokban a rászoruló lurkóknak. Hiszem, hogy minden nő egy Wonder Woman, aki önmagát meghaladva, de nem feladva, Anyaként támogatja családját, igazi Nőként szelíden, de határozottan tesz embertársaiért, egy jobb világért. Éva egy ilyen Nő…”

Jelölt: Rogus Piroska
“Piros, így hívja mindenki, aki ismeri őt. Egészségügyi végzettségekkel, diplomás ápolóként magabiztos szakmai tudással ,hatalmas szívvel, empátiával , segítőkészséggel megáldott NŐ. Egy igazi CsodaNő. Nemcsak a munkahelyén, hanem azon kívül is példaképe lehet mindenkinek. Miért is javasolom őt ? Nemcsak Ápolóként , de magánéletben is nyitott, segítőkész, szívén viseli embertársai sorsát. Munkája mellett hosszú évekig ápolta beteg családtagjait, szülei, rokonai. mindig számíthattak rá. Lánya orvos, tanulmányait magas szinten támogatta erőn felül szintén a kórházban dolgozó párjával. Folyamatosan szépítik lakókörnyezetüket , virágok, növények, lámpák teszik hangulatossá. Sokrétű munkája mellett kevés szabadidejében is embertársai segítése irányítja cselekedeteit. Háziorvosi ügyeletben is szervez, dolgozik, cukorbeteg gyermekekkel táborozik, szakmai tudását a Magyar Egészségügyi Kamarában is nagyra értékelik. Évek óta résztvevője, vizsgabizottság tagja a Kamarának, a Sürgősségi Betegellátó Alapítvány egyik létrehozója. Szakmájában feletteseit ,kollégáit tisztelettel kezeli, mottója a kölcsönös tisztelet. Apró dolognak tűnik, de ami engem e levél írására késztetett, az nem csak a szakmai tisztelet. A Sürgősségi Osztály minden ott dolgozónak nagy munkaterhelést jelent, pihenőidő nem sok van, és ő azt is megszervezte az osztály helyettes ápolójaként, hogy a kollégáknak legyen egy pihenőhelye, a kórház zárt részén, Egy aprócska béke szigete , a kiskertünk. Ahol 5 perc alatt feltöltődünk, padok, virágok, növények kerültek oda szerevezésének köszönhetően. Ügyel is rá, hogy mindenkinek jusson némi pihenőidő. Ez egy 12 órás műszakban nagyon nagy segítséget jelent nekünk. Kirándulások, csapatépítés, bármi ,ami kikapcsolódásunkat szolgálja, megszervezi. Az életet pozitívnak, és szépnek látja. Betegekkel kollégákkal,kedves, udvarias, tisztelettudó. Könnyen kapcsolatot teremt, probléma megoldó képessége rendkívüli. Nemcsak én fordulhatok hozzá bizalommal bármely szakmai vagy magánéleti problémával, hanem bárki. Ott segít, ahol tud, biztató szavakat ,megértést , segítséget mindig kapunk tőle. Egyik éven karácsony előtt cserélt műszakot velem, hogy unokáimmal lehessek legalább egy fél napot. Hálás vagyok érte. Büszke vagyok rá, hogy nemcsak kollégámnak, barátomnak is tarthatom őt.”

Jelölt: Szabó -Bedi Georgina
“Mert nem mindennapi csodanő!! Család, gyerekek mellett olyan családokért dolgozik mellettem akiknek a mindennapi megélhetés nagyon nehéz!! Nagyon sokat tesz az emberekért, a világért azért hogy jobb legyen. Önzetlen, segítőkész.. Bármikor lehet rá számítani!! Minden nap azon dolgozik, hogy a családok ne nélkülözzenek, ne éhezzenek!! Büszke vagyok rá hogy ismerhetem. Egy igazi Wonderwomen.”

Jelölt: Szeibert Kata
“Azért mert ő az anyukám, aki egy csodánő. Anyukám pár éve még 130kg volt, és értünk a családjáért elkezdett változtatni az életén. Minden nap tett azért, hogy egészséges legyen, amit sikerült neki elérni, és le tudott fogyni 84kgot. Ez miatt önmagában Csodanő lenne, de amit utánna tett és tesz a mai napig, na az már tényleg CSODANŐVÉ teszi. Nap mint nap segít a hasonló cipőben járó anyukáknak , nőknek abban , hogy ők is véghez tudják vinni ezt a változást az életükben , hogy ők is egészségesek és boldogak legyenek sokáig a családjukkal. Rengeteg időt és energiát szán erre , akár online akár személyesen, van hogy csak pár kedves szóval éppen a bolt közepén, én ekkor nagyon büszke vagyok rá. Edzésket tart, beszélget, és motivál másokat a saját példáján keresztül , megmutatva azt hogy semmi sem lehetetlen. Vissza ült az iskola padba is, hogy ezt az egészet még nagyobb tudással tudja véghez vinni. Ezért számomra ő a követendő példa és az igazi csoda.”

Jelölt: Székely Rita
“Ritát személyesen 8 éve ismerem, azóta megszámlálhatatlan közös élmény van mögöttünk. Fontos számára a környezeti nevelés, melyért rengeteget tesz és tett. Nevéhez fűződik a Pannontáj-Sokoró Közhasznú Egyesület Natúrparki Vetélkedő sorozata, mely sok gyermeknek adott már örök élményt. Legyen szó adomány gyűjtésről, sporteseményről, kulturális rendezvényről, vagy egy nehéz hét utáni lelkifröccsről, rá mindig lehet számítani. Önkéntes feladatai mellett kimagasló teljesítményt nyújt a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat titkárság vezetőjeként. És tanul, mindig és örökké tanul, fejleszti magát. Nála egy nap 48 óra, energiája kifogyhatatlan. Tele van ötletekkel és a megvalósítás sem szokott váratni magára. Mindezek mellett jó barát és fantasztikus ember.”

Jelölt: Szűrné Hodossy Hajnalka
“Azt hiszem, hogy bemutatkozójának első mondatánál jobban (“Életfeladatom a nők segítése a várandósság és szülésük alatt”), semmi sem foglalja össze Hajni mindennapjait. Mert hogy ő tényleg minden nap azért tesz, és azért dolgozik, hogy segítse a kismamákat, az anyukákat, a nőket. Nem véletlen, hogy a jógaórákon szinte alig férünk el, és az sem, hogy visszajárnak hozzá a kismamák, amikor második, harmadik, vagy akár negyedik kisbabájukat várják. 🙂 Ezeket az órákat nem lehet egy szóban összefoglalni, vagy elmesélni, ezeket át kell élni, és meg kell tapasztalni azt a szeretetet, törődést, és odafigyelést, amit Hajni ad a jelenlévőknek. Emellett intim torna tanfolyamokat tart, páros szülésfelkészítőket, és végül, de nem utolsó sorban, dúlaként is segít kismamáknak a vajúdásuk során. Bízom benne, hogy hozzám hasonlóan más is érdemesnek tartja Hajnit a WonderWMN Győr díjára.”

Jelölt: Töreky Zsuzsi
“Töreky Zsuzsi munkássága,szeretete,gyerekekhez és szülőkhöz való viszonya példaértékű számomra és nagyon sok anyuka számára itt Győrben és környékén egyaránt, úgy gondolom. Búgócsiga zenebölcsi,zeneovi és Kerekítő foglalkozásaival a zenét, a magyar népdalokat, verseket, kultúrát hozza el hétről hétre a kisgyerekes családoknak. A kisgyermekkori zenei nevelésről könyvet is írt. 2022-ben jelent meg Édesanya simogat című könyve,melyben erről a fontos és értékes kapcsolódásról ír. Személyisége magával ragadó, rendkívül kedves, mindig mosolyog, mindenkihez van egy jó szava, nemcsak a gyerekekre,de ránk szülőkre is figyel. Maximálisan ért a gyerekek nyelvén, ölbéli játékokkal, bábjátékkal, hangszeres kísérettel segít a szülőknek még jobban kapcsolódni gyermekeinkhez. Az együtt töltött idő, az összebújások, nagy puszik, cirógatások, édes kacajok örökre emlékezetes pillanatokat adnak a gyermeknek és a szülőnek egyaránt. Kiváló zenepedagógus, az Aranykapu zenekar énekesnője, dalszerző, író és nem utolsó sorban 2 csodálatos nagyfiú Csodálatos Édesanyja is. Megérdemelten kapja tőlem (és remélem még sokaktól) a WONDER WOMAN jelölést és szavazatot.”

Jelölt: Varga Szabina
“Ő is egy segítő csodanő, nyolc éve segít rászoruló családoknak, beteg gyerekeknek, több leégett háznál segített már a családoknak, évente többször jár gyermekotthonokba visz nekik ajándékot, édességet meglepetés sztárvendéget. Évente többször gyűjt élelmiszert az Arrabona motoros egyesülettel és osztják szét rászoruló családoknak, de például az ukrán háborúnál másfél hónapig segített, mint önkéntes. Illetve jótékonysági rendezvények szervezésével is próbálják támogatni a rászorulókat!
Főzött már 200 főre is ingyen Széles Zoltán támogatásával. Sarkady Lívia is sokszor állt már a jó cselekedetei mögé, mint barát!! Pintér Margit az egyik segítője abban, hogy minél több emberen tudjon segíteni!! Kislánya tartósbeteg, de ő is szeret segíteni másokon és örül annak, hogy az anyukája ilyen jó és önzetlen ember!”

Jelölt: Vass-Odor Melinda
“Mintha mindig is ismertük volna egymást, mert félszavakból is… Ez legalább annyira jó, mint amennyire félelmetes, tekintettel arra, hogy néha őrült gondolatai támadnak. Ilyen gondolatokból valósulhatott meg a sokorópátkai Kísértetjárta túra a vörös barátok nyomában, vagy a Győrújbaráton megrendezésre kerülő Baráti Borzongás. A Czinka Panna Roma Kulturális Egyesületben számos Tanoda működtetésében vesz részt, Sokorópátkán és Győrújbaráton művelődésszervezőként dolgozik, igazi vérbeli közösségfejlesztő. A Sokorópátkai Nőegylet titkáraként részt vesz a település mindennapjaiban, legyen szó egy Boszorkány Bál szervezéséről, vagy teljesítménytúra szervezéséről. De nem elégszik meg két településsel, a Vörös Barátok Településeinek Hagyományőrző Szövetségében egy egész térség fejlesztését tűzte ki célul a vörös barát legendára építve. Olyan, mintha mindenhol ott lenne, mégis jut ideje családjára, akik gyakran vele együtt tevékenykednek ezekben a kezdeményezésekben. Amit elhatároz, kitartásának és kreativitásának köszönhetően meg is valósítja. 2022-ben Győr- Moson-Sopron megye önkéntesévé választották. Nekem ő az igazi WonderWMN!“

Jelölt: Venesz Klau
“Klauval tavaly ismerkedtem meg, egy egész lelkében vidám, boldog nő. Minden vele töltött pillanat feltölti az ember lelkét jósággal, kedvességgel. Amellett, hogy mindent is el tud intézni, mindent megszervez és mindenkinek segít, Klau fut. Klau fut a rászorulókért, a gyerekekért, a családokért, értünk… Önszántából! Önzetlenül! Időt, energiát, pénzt nem sajnálva fut, hogy segíthessen! Sok egyéb mellett például ő a “Gyermekrohamkocsi futónagykövete”, segítségével sikerült defibrillátor-monitort vásárolni a Gyermekrohamkocsi számára mellyel nap, mint nap gyermekek életét mentik meg. Kevés dolog van számomra, ami nemesebb az ilyen elköteleződéseknél! Ha csak egy szavazattal is támogasd majd Te is Klaut, azért, hogy ezt az elismerést is megszerezhesse, hiszen miatta érezhetjük azt, hogy nem kell hegyeket elmozdítanunk ahhoz, hogy segítsünk a világnak, csupán az egyéneknek (nekünk) kell megmozdulni!”

Jelölt: Z-Kocsis Blanka
“Az emberi kommunikáció rejtélyes, különös lehetőségekkel teli világát Blanka által ismertem meg igazán. A szavaknak ereje van. Lehet gyógyító, bántó, támogató vagy épp magabiztosságot adó. Épít vagy rombol. Az egyik legnagyobb ajándék az, ha valaki jól bánik vele. Blanka pedig úgy forgatja a szavakat, hogy az mindig betalál. Legyen az egy poszt szövege, egy temetésen elhangzó búcsúztató vagy épp egy gyógyszertár avatójának megnyitó beszéde. Miért WonderWMN? Háromgyerekes édesanyaként, gyakran éjszakákon át írja a vargabetűket. Helyettünk! Értünk! Olyan témákba is beleáll, amibe más nem merne, pedig ezekről beszélnünk és tudnunk kell! Az ő társadalmi szerepvállalása és igazi lábnyoma itt érhető nyomon. Amikor betársul jótékonysági események mellé vagy pillanatok alatt képes meglátni azokat az embereket, akiket fel KELL emelnünk. A szavak néha kis dolgok. Lehet észre sem vesszük őket, hogy milyen hatással vannak az életünkre. Blanka pedig varázsolni képes velük! Számomra mindenképpen Wonder Woman! Legyen mások számára is az!”
Támogatóink:
- Miaharmony Jewelry felajánlása 1-1 gyönyörű karkötő az első három díjazottnak melyek értéke összesen kb 50ezer forint. Nézd meg itt!
- Abrakadabra ásványékszer felajánlása egy kb 20ezer forint értékű nyaklánc, karkötő és fülbevaló szettet. Katt ide!
- Szuck Judit Szín – és Stílustanácsadó felajánlása egy fő részére, egy 30ezer forint értékű színtanácsadás. Juditról bővebben

WonderWMN Győr 2022 összefoglaló és galéria

A köztünk élő kivételes, hétköznapi személyiségeket szeretnénk reflektorfénybe állítani!
Jelölj, szavazz és ünnepeld velünk a mindennapi CsodaNőket! Buzdíts másokat is, és találjuk meg együtt Őket!
Jelöltek:

Kertai Melinda a
Győrszentiváni Önkéntes Tűzoltó Egyesület vezetője.

Bozsaky Ágnes
győri Pöttöm Fejlesztő vezető
gyógypedagógusa

Kocsis Krisztina a
KimeNő egy női Klub vezetője

Kretlerné Kékesi Veronika
anya, feleség, tanuló, vállalkozó, alkalmazott, barát, jótevő és szűlői munkaközösség-vezető

Deliné Pőcze Erzsébet
kreatív choach, alkotó, a DeLine jewelry megálmodója.

Reitmajer Kriszta
szívügye a várandós kismamák támogatása, segítése. (https://m.facebook.com/kismamajogagyor/)

Szabó Andrea
A Szentiváni Öko
Szeglet alapítója

Gerbert Judit
színész, előadóművész, kisgyermekkori művészeti nevelő a Te Hangodat Ismerem Alapítvány munkatársa és minden kezdeményezés lelkes szószólója.

Markszné Koncz Zsuzsanna
A Hétköznapok Angyalai alapítvány vezetője, mellyel országszerte segít a rászoruló családoknak.

Zajovicsné Vizer Bernadett a Lurkó Alapítványt alapítója, amit szinte minde győri ismer, de azok bizonyosan, akiknek gyermeke a győri kórházban töltött már el pár napot.

Farnady Tamara – Házi Finomságok Tamarától

Fedics Lamos Olívia gyógytornásza,
a munkája, hivatása abból áll, hogy a különböző problémával hozzá érkező gyerekeket, állapotuknak megfelelő tornában részesítse.

Jármy-Takács Judit a Baksa Kálmán Gimnázium történelem-magyar szakos tanára

Gede-Tóth Zsuzsa a Segíts hogy segíthessünk Facebook csoport alapítója.

Zobák Júlia, aki
ízig-vérig nő, feleség és coach.

Bokkon Viktória a
Gourmet baba nevű Facebook és Instagram oldal megálmodója. A helyi baba-mama klub lelkes szervezője.

Kenyeres Dóra gyógypedagógus, a pedagógiai szakszolgálatnál dolgozik, fejlesztő foglalkozásokat és tanulástechnikai tréninget tart, szakértői vizsgálatokat végez. A FB-on aktívan részt vesz Down és ADHD-s közösségek életében.

Pintér Mónika igyekszik az ételallergiásoknak receptjeivel segíteni első könyve (Ambrus Éva-Pintér Mónika: Mentesen is teljesen! Boook Kiadó, 2021.)
A WonderWMN Győr Díjat 2022-ben támogatta:
- Győr Város Önkormányzata
- Konyssa Ékszerek
https://gyoribaba.hu/2022/03/17/konyssa/
https://konyssa.com/
- Cziráki Orsolya Boglárka a Transzformáló c.
élményterápiás folyamat megalkotója.
https://www.facebook.com/groups/225427034488492
https://gyoribaba.hu/2022/05/01/transzformalo/
- Miaharmony Jewelry
https://www.facebook.com/miaharmonyjewelry
https://gyoribaba.hu/2022/03/28/miaharmony/
- Székely-Kemele Martina azaz Kerekerdő
https://gyoribaba.hu/2022/04/04/kerekerdo/
https://www.facebook.com/erdokerekerdo
- Szera Brand Studio
https://gyoribaba.hu/2022/03/22/szera/
https://www.facebook.com/szerabrandstudio/
https://www.instagram.com/szerabrandstudio
- Sunshiny Coaching
https://mentoring-sunshinycoaching.com/
https://gyoribaba.hu/2022/04/20/sunshiny_coaching/
- Császár Eszti megoldásfókuszú coach, író, lélektáncoltató
https://gyoribaba.hu/2022/03/18/lelek_tanca/
https://gyoribaba.hu/2022/03/18/csaszareszti/
www.csaszareszti.hu
- DeLine ékszer
https://gyoribaba.hu/2022/03/17/deline/
https://delinefollowtheline.com/uzlet/ - Takács Timi vagyis “Alkotó Anyu”
https://alkotoanyu.hu/
https://gyoribaba.hu/2022/04/10/alkotoanyu/
- Medita Masszázs és Izomterápiás Stúdió
https://gyoribaba.hu/2022/03/17/medita/
www.meditamasszazsgyor.hu
Galéria
Egy gyönyörű és tökéletes estén adtuk át az első WonderWMN Győr Díjat a csodálatos Zichy-palotában!
18 csodás nő lett jelölt! Egytől-egyig szívet melengető és egyben szívet markoló történettel!

A minden jelöltünket megjutalmaztuk emléklappal, virággal és egy Mézédes mézeskalács szívvel!
Egy díjról lévén szó, az első három helyezett nagyértékű csomagokkal, egy gravírozott üveg plakettel és elismerő pillantásokkal lett gazdagabb!
Az I. helyezett: Markszné Koncz Zsuzsanna
A II. helyezett Zajovicsné Vizer Bernadett
A III. helyezett Zsuzsa Gede
Különdíjban részesült Melinda Kertai
Önkormányzati különdíjban részesült: Kenyeres Dóra
Hálásak vagyunk a Győri Művészeti és Fesztiválközpont minden munkatársának a gyönyörű és hangulatos este kivitelezéséért!
The Arrangemansion és Balázs Dankó csodás zenei kiséretéért
Az OrchiDea Dekor és Virágbolt virág kapujáért!
A Pirítós Delikátesz pogácsájáért és pezsgőjéért!
A Foxy Photography képeiért!
És természetesen nagy hálával tartozunk Virág-Adorjan Andrea polgármesteri főbiztosasszonynak, amiért szívügyének tekinti díjunkat, a fővédnökségért és a remek, mosollyal teli estéért!
A díj átadással egy csoda folyamat indult el, melyet ezentúl minden évben újra és újra átadunk majd, ezzel növelve a nők társadalmi megbecsülését, önbecsülését és egyben ösztönzünk arra, hogy jónak lenni jó!