A Mindenszentek és a Halottak Napja közeledtével egy újabb témát járunk körbe.

– Ki vigyük e magunkkal a gyerkőcöt a temetőbe?
– Mikor és hogyan kezdjünk el neki beszélni arról, hogy „itt nyugszik” valamelyik felmenője?

Nagyon érdekes témának, és egy kicsit korainak is tartom, mármint a kisfiam még csak 19 hónapos, és kivittük magunkkal a temetőbe, de őt még „csak” az érdekelte, hogy hogyan szabadíthatja meg az ükmami sírjára ültetett krizantémot a bimbikéitől 😊

Persze, mondtam neki, hogy az ükmami nem lenne mérges amiért néhány bimbócskát letépett, de szerintem ez még nem az a kor amikor erről a témáról lehet vele beszélgetni.

Természetesen e cikkel kapcsolatban sem maradtam segítség nélkül, újfent Dóra Enyedi pszichológussal beszélgettünk 😊

Milyen idős korban kezdjünk el mesélni azokról, akik már nincsenek?

Bármikor. A halált részben a titok teszi félelmetessé. A kegyetlen igazság is könnyebben elviselhető nehézség, mint a nyomasztó titok.

A halálfogalom életkoronként változik. Körülbelül hat éves korig a halál a mozdulatlanságot, a fekvő helyzetet a csukott szemet jelenti a gyerekeknek, ami akarattal visszafordítható. Kilenc éves korig nagyjából a halál olyan, mint egy gondolkodó személy, akit le lehet győzni. Kilenc éves kortól kezdik megérteni, hogy egy visszafordíthatatlan biológiai folyamatról van szó.

Milyen formában?

Mindig életkornak megfelelően meséljünk, őszintén, amennyit a gyermek kérdez és elbír.
A kedves történetek fenntartják az elhunyt emlékét, így a folyamatosság érzését adja. Az, aki nincs velünk a meséken keresztül él bennünk tovább, így maradhat része életünknek. Ez megnyugtató érzés lehet a kicsiknek is.

Egészséges, ha pl. utána a gyereket a halál téma fogja foglalkoztatni?

Persze. Jó alkalom, hogy beszélgessünk róla.

Mikor vigyük vagy kivigyük e a temetőbe pl Mindenszentekkor?

Ha a szülők erősek, egy feldolgozott gyász után vannak, akkor nyugodtan el lehet menni a legkisebbekkel is meggyújtani egy gyertyát a temetőbe, de akár otthon is lehet gyertyával emlékezni. A kicsik így természetesen veszik tudomásul a halált. A rítusok segítenek a változások elviselését, szorongásoldó hatásúak.

Hogyan mondod el, hogy itt nyugszik pl. a nagypapa, de mégsem itt van?

Mindenki a saját hite szerint válaszol ezekre a kérdésekre. Csak azt mondjuk, amit mi is hiszünk.
Az elutazott, elaludt stb. válaszok veszélyesek, mert későbbi félelmeket válthatnak ki.

Ha valaki nem jár temetőbe, de otthon emlékezik meg akkor, hogyan meséljen? Mit mondjon?

Ahogy és amennyit jól esik és nem csak november elsején. Emlékezni lehet régi fényképek, tárgyak nézegetésével, történetekkel.

A gyerkőcökben és Bennünk felnőttekben is tovább élnek, akik már nem lehetnek velünk.

Még nem kezdtük el, de tervezem, hogyha már a kisfiam egy kicsit nagyobb lesz, előszedem a régi fotókat és tovább adom neki azt amire én is emlékszem, például, hogy mindig a nagy dunyhájában fetrengtem miközben az én dédim, az ükmamija sütötte nekem a karikára vágott sültkrumplit. Vagy, hogy a nagypapám minden alkalommal eldugott egy csokit az egyik ház kőfalára és amikor vitt haza az óvodából, ott elővarázsolta. Vagy, hogy hogyan próbáltam megtanulni kosárkát sütni az unokatesóm édesanyától – amit, persze azóta sem tudok – de, már nincs velünk, hogy újra megmutassa. ☹

Meséljünk bátran a kicsiknek! 😊 A Hős dédipairól, vagy a rendkívüli dédimamiról, a háborút megjárt ükszülőkről! Mondjuk, el, hogy ez a süti még annak a nagymamának a receptje!

És, ami a legfontosabb, ne csak ezen az egy napon ♥

Ti milyen formában emlékeztek? Meséltek a Törpöknek?

Újabb cikket is találtam ezzel kapcsolatban:

https://wmn.hu/elet/15522-a-gyerek-es-a-halal-5-kiprobalt-tipp-arra-hogyan-beszelgessetek-az-elmulasrol