Nem értem…
Egyszerűen nem értem…
Időről időre fel-felbukkan a császár téma, és nem értem…

Úgy érzem, dupla császáros anyukaként, van némi tapasztalatom ezzel kapcsolatban, de kezdem az elején.

Az első várandósságom alatt végig természetes szülésre készültem, a 39+0 szépen el is folyt a víz úgy hajnal 3 körül, férjem persze éjjeles volt, de még ma is hallom, ahogy beront és felrohan a panel lépcsőházának lépcsőin, és aggódva, zihálva kérdezi, hogy “indulunk” miközben én még mindig a wc-n ülök, mert “hát ez folyik folyamatosan, ezt nem mondák”.
A fájásaim kb, a Tihanyin a körforgalomban indultak meg, felsiettünk, akkor még nem volt sem kovid sem semmi “úri muri”. Gondolom nagyon örültek nekünk mikor 03:45-kor becsengettünk a szülőszobára.

Felvettétek az adatokat, kaptam egy csodás hálóinget és betereltek az “elletőbe” akkor még megvolt – na jó a főnököm nevezte így, teljesen jogosan!

Kaptam némi infúziót, majd csak úgy ott hagytak egyedül. A férjem a váróban én meg az elletőben egyedül…
Jöttek a fájások, jött a reggel, jött a szülésznőm – akkor még lehetett, és milyen jó is volt. Azért is, mert kedves volt, mert végig velem volt, és azért is, mert nagyon nagyon hasonlít Icára, az unokabátyám édesanyjára, aki már sajnos nm lehet velünk, de nekem mindig is Ő volt AZ ANYA, A TÖKÉLETES ANYA, akit mindenki szeretne, de ez most egy másik történet –
Szóval odaért a szülésznőm, egyből lett szülőszoba, pezsgő kúp, zuhanyzás, a férjem és némi oxitocin, mert hát na…

Jól beindult a buli mondhatom, volt ott minden, ami szerintem örökre beleég egy nő emlékeibe és nem, nem szépíti meg az idő, azt a kiszolgáltatottságot, azt a kellemetlenséget, hogy hiába f*stad ki magad a pezsgő kúptól, itt folyik aztán minden is.
Emlékszem vajúdtam labdán, kis széken, Balázs itatott, neki tudtam dőlni, mellettem volt végig, amiért nem lehetek neki elég hálás, valamikor 11 körül, már teljes szenvedésben jött a dokim – mert akkor még lehetett – megnézte, hogy állunk és csak annyit mondott, hogy “hát Éva, nem fér ki, szóval császár”

Érted? Már be volt ékelődve, megszenvedtem, majdnem kijött, de téraránytalanság miatt irány a műtő.

A gerincérzéstelenítés közben a
“de most ne toljon” – oké, de, hogy ha kell?
” de most ne mozduljon” – oké, de, hogy ha jön a fájás?
már csak hab volt a tortán…

Akkor és ott úgy éreztem, hogy mindegy, csak ne legyen baja és legyen már vége, mert ha tényleg ez a női lét legszebb élménye, én nm tudom milyen az, ami kevésbé szép…
Még egy-két napig kis csúcsfeje volt Bonifácnak, csak hát nem fért ki.
Szóval mondhatjuk, hogy majdnem természetesen szültem!

KisTeónál már rutinosabb voltam és eléggé nyomatékosítottam a doktor úrban, hogy nem vagyok hajlandó vajúdni meg összef*sni magam, ha úgysem fog kiférni, így program császár lett 40+2 naposan – miután kiemelte persze megjegyezte, hogy 4300 grammal, tényleg indokolt volt a császár…

De lényegében, most nm a szüléseim történetét szerettem volna elmesélni, hanem azt, hogy nem értem!

Nem értem, hogy miért kell mindenkibe azt sulykolni, hogy csak a természetes szülés a szülés?
Miért kell azt mondani, hogy szar anya az, akinek csak császárral megy?
Miért kell leszivatni a szerencsétlen kismamát, ha már a a várandósság alatt látszik, hogy nem fog kiférni, mert ő sem fért ki annó, a testvére sem, a testvére gyereke sem?
Miért kell, hogy kevesebbnek érezze magát egy császáros anyuka?

Tudod, mocskosul nem kellemes az, hogy például, ameddig a természetes szülés után más már ülve szoptatta a gyerekét, addig a császárosnak félóránként nyomkodják szét a hasát, miközben egyébként még pont annyira zsibbadt, hogy mozogni ne tudjon, de a hasát már érzi..
Miközben más már lezuhanyozott, a császáros alól épp most szedik ki a véres lepedőt..
Miközben más már vígan sétálgat a gyermekével, a császárost épp most állítják fel, és sétálhat 20 lépést a katéteres és a váladékos “ridiküljével”
Arról nem is beszélve, hogy még hány hétig fáj a legapróbb tüsszentés, köhögés, felállás és minden más, de nekünk is ugyanúgy el kell látni a gyermekünket, mint mindenki másnak..

Persze tudom, hogy a természetes szülés sem könnyű, tudom, hogy k*rva sz*r vajúdni és mocskosul fájhat, hogy egy sárgadinnyét kell kipréselni!

De engedjük már el ezt a r*hadt társadalmi nyomást, hogy csak a természetes a jó, és engedjük már meg annak, aki tudja, hogy hiába fog szenvedni nem fog kiférni, hogy választhasson.
Azt meg főleg engedjük el, hogy a császár a könnyebb út, mert mocskosul nem könnyebb!

Természetesen szültél? – egy hős vagy!
Császárral szültél? – egy hős vagy!
Szoptatsz? – szuper vagy!
Nem sikerült a szoptatás? – nem baj, szuper vagy!
Hordozol? – ügyes vagy!
Nem hordozol? – akkor is!

Tudod miért?
Mert egy/két/három/bármennyi gyermeknek adtál életet, ÉLETET adtál, egy csodát teremtettél! MINDEN MÁST ENGEDJ EL!