Jutti Handmade néven textil dekorációkat, babákat, figurákat, levendulás
zsákokat, zero waste termékeket, stb. készítek, gyerekeknek, felnőtteknek
varrós foglalkozásokat tartok.
Egyedi babákat, bábokat, figurákat, szatyrokat, levendulás zsákokat, szíveket, dekorációkat, stb. készítek.
Imádok varrni, s mindent, ami a varrással kapcsolatos, a textileket, gombokat, szalagokat, csipkéket, zsinórokat, fonalakat, cérnákat, stb., stb., stb. Szeretek csak úgy üldögélni a varrós szobámban, s nézegetni a színeket. Az alkotás nagyon fontos része az életemnek.
Már gyerekkoromban imádtam varrni. Édesanyám hamar megengedte, hogy kipróbáljam a varrógépét. Először babaruhákat varrtam, később saját magamnak készítettem ruhákat. Majd jöttek a díszpárnák, ágytakarók. Amikor a baráti körben megszülettek az első babák, saját készítésű fali dekorációkat vittem nekik ajándékba. S azóta is varrok, varrok, s varrok… Az ötletek pedig csak jönnek, jönnek…
A három fiamnak igazi meseszobát álmodtam meg, s valósítottam meg a varrományaimból, napocskával, felhővel, vonattal, autóval, teknőssel, csigával, stb. Szép színes lett, amit nemcsak ők és barátaik imádtak, hanem a felnőttek is. Bár már a két nagyobbik fiam kinőtt a meseszobából, még mindig ragaszkodnak az általam varrt kedvenceikhez. Jó érzés, amikor büszkén mutogatják másoknak, hogy ezt “Anya csinálta!”. A varrományaimat folyamatosan tesztelik. 🙂
Szeretek vásárokba járni. Igazi boldogság nekem, amikor látom a gyermekeket és a szüleiket, hogy mennyire örülnek az általam készített dolgoknak.
Az alkotásaim egytől egyig jó minőségű alapanyagból készülnek, s egyedi, darabok. Bátran ajánlom mindenkinek, aki szereti a különleges, egyedi, saját készítésű babákat, figurákat, szatyrokat, dekorációkat, ajándékokat.
Bármilyen kéréssel, kérdéssel szívesen állok rendelkezésére!
Jó vásárlást, nézelődést!
Jutti